Utazás Prücsökországba II. rész

Gondoltatok már arra, hogy a játékok vajon hogyan kerülnek Webáruházunkba? Folytatásos mesénk erre ad választ Nektek. (2. rész)

Utazás Prücsökországba

II. rész

Egyszer csak reggel lett. Végül nem sikerült túl sokat aludni, néhányan a zsákban beszélgetni kezdtek, azt találgatták, hogy vajon mi lesz velünk. Mivel kiment az álom a szememből, így én is bekapcsolódtam a beszélgetésbe. Volt, aki úgy gondolta, hogy ez itt a végállomás, innen sehová nem megyünk, itt maradunk az idők végezetéig. Volt, aki azt mondta, hogy másik Emberkéhez megyünk, Ő egyszer már elkerült így, de megjelent ott a mi Emberkénk és visszahozta. Más vélemény szerint elkerülünk innen, egy olyan helyre ahol végleg megsemmisítenek minket, esetleg újrahasznosítanak. Erről korábban Maki mesélt nekünk, Ő maga is egy újrahasznosított játék volt. Azt mondta, hogy nem kellemes, de legalább életben maradt. Igaz, hogy összekeverték jó sok mindenkivel és nem is emlékszik, hogy azelőtt mi volt.
-Kártyát nem szanáltak velünk, srácok?! -jött a zsák mélyéről egy ismerős hang.
-Béka! Jézusom, Béka tényleg Te vagy az? -annyira boldog lettem a hangja hallatán, hogy egy pillanatra el is felejtettem minden bánatom.
-Persze, hogy én! Most akkor van kártya vagy nincs?
Nagy mozgolódás következett a zsákban, de kártyát senki nem talált.
-Nagy kár! -mondta Béka bánatosan. -Van valakinél egy marokkó?
De sajnos nem, azt sem találtunk a zsákban.
Béka ezután elmorgott egy mondatot, amiből mi nem sokat értettünk, Ő káromkodásnak nevezi ezt a beszédet. Nem tudom, az milyen nyelven van...
Azután nem hallottuk a hangját. Ez igazán nem volt rá jellemző. Nagyon szeretett beszélni. Talán nem voltunk számára elegen, azt szerette ha nagyon sokan hallgatják egyszerre.
Lassan lett világos. Erről például nem is tudtam, a szobában mindig arra ébredtem ,hogy már világos van, nem gondoltam, hogy ez ilyen hosszú folyamat.
Elmélkedésemet az ajtó nyikorgása szakította félbe. A szívem hevesen vert, talán az Emberke jön értünk, visszavisz minket a szobába és minden olyan lesz, mint régen.
De sajnos nem ez történt. Az Anyuka jött, megismertem a lépteit, és ahogy közeledett, hallottam ahogyan dudorászik.
Felemelte a zsákot. Hosszan cipelt minket magával, fel a lépcsőn, ki a kocsibeállóra. Ott megint nyílt az ajtó, megismertem a hangát: ez a kocsi ajtaja, egyszer utaztam benne, amikor az üzletből elhoztak az Emberkének. Talán oda kerülünk vissza? Az üzletbe?
Az Anyuka felemelte a zsákot, betette a kocsiba és indított. Elindultunk. Az üzletbe visszakerülés lehetősége halvány reménnyel töltött el.
Hamarosan megálltunk. Nyílt az ajtó, az Anyuka megfogta a zsákot és újra cipelni kezdte. Valóban egy üzletben voltunk, de nem olyan volt a szaga, mint ahonnan érkeztünk. Az eladó kinyitotta a zsákot, belekotort, néhányunkat a kezébe vett, alaposan megnézett, majd visszarakott. Mérlegre dobtak minket zsákostul, az Anyuka kapott pénzt az eladótól és elviharzott.
Ezután vagy száz másik zsák közé kerültünk egy raktárba. Ahogy az ajtó becsukódott, egyre hangosodó beszéd foszlányait hallottuk.
-Hello! -köszöntem bátortalanul. -Tudja valaki, hogy mi ez a hely?
-Hogy mi ez a hely? -jött egy vidám, Békáéhoz nagyon hasonló hang távolabbról. -Ez itt az elosztó, barátom! Itt minden van, itt minden lehetséges! Már harmadszor járok ilyen helyen, tudom hogy miről beszélek!
-Kártya is van? -kérdezte Béka lemondóan.
-Naná, hogy van! Mondom Nektek, itt aztán tényleg minden van! Na gyertek csak elő bátran, nem harap a bácsi! -kacagott rekedten, de biztatóan.
Ezután mind kikászálódtunk a zsákból. Egy hatalmas raktár tárult a szemeink elé és annyi, de annyi játék, amennyit még az üzletben sem láttam soha egyszerre, még a fenyőillatos ünnep idején sem.
-Itt maradunk, ez a végállomás? -kérdeztem a hangadót, aki szintén béka volt, a mi Békánkhoz nagyon hasonló, bár kicsit viharvertebb.
-Itt? Dehogy! A buli még csak most kezdődik. Üdvözöllek Titeket az elosztóban! Gyertek közelebb, barátaim, elmesélem amit tudok...